Válassz egy kártyát, felfedi előtted mire számíthatsz szeptemberben

Erzsébet
Megosztotta: Erzsébet

Az első Tarot kártya jelentése:

Semmi nem maradhat ugyanaz örökre. A változás elkerülhetetlen, és minden helyzet, a jó és a rossz is elmúlik.

Kapcsolódó fogalmak:

Sors, végzet, következmény, gazdagság vagy szegénység, váratlan szerencse vagy szerencsétlenség, fejlődés vagy hanyatlás, rossz vagy jó előjel, betetőzés, befejezés, végeredmény, fény az alagút végén, boldog végkifejlet, váratlan dolog, lehetőség, a karma törvénye (ok és okozat), az emberi élet folyamatos változása, elkerülhetetlenség.

Ellentétes értelmű jelentése:

Sikertelenség, balszerencse, váratlan negatív helyzet, a külső körülmények egy időre átveszik az irányítást, zavar váratlan események miatt.

A második Tarot kártya jelentése:

Ez az emberi szeretet kártyája, ugyanakkor a döntés lapja is. Azt a helyzetet jelképezi, amikor az egyénnek választania kell az anya és a feleség között, a bölcsesség és a szenvedély között, a nyugodt élet és a szerető vagy a spirituális szerelem és a testi gyönyör között. Ez egyben a függetlenség állapota is, amelyben a választást a külső körülmények nagymértékben meghatározzák.

Kapcsolódó fogalmak:

Szeretet, igaz szerelem, lehetséges románc, szenvedély, mély érzelmek, fizikai vonzódás, érzelmi kötődés, egység, összeillés, báj, harmónia, a szépség értékelése, megértés, hűség, a bölcsesség és a szenvedély közötti választás, sikeresen kiállt megpróbáltatás, próbatétel. Kifürkészés, vágyódás, kísértés. Nem számol a következményekkel. Kihasznált lehetőség. Férfi és nő közötti egyenlőség.

Ellentétes értelmű jelentése:

Hűtlenség, az elválás lehetősége, egy szerelmi kapcsolat vége, boldogtalan párkapcsolat, érzelmi probléma, összeférhetetlenség, párkapcsolati nehézségek szülők vagy külső körülmények miatt, szexuális frusztráció, erkölcstelenség.

A harmadik Tarot kártya jelentése:

Egyszerre ábrázolja azt a személyiséget, amely kialakul az élet során, és az élet energiái által befolyásolt emberi test múlandó természetét. AMinden erejét beveti ahhoz, hogy ezeket az energiákat ellenőrzése alatt tartsa, ezáltal biztosítja utazása során a folyamatos fejlődést. Erőfeszítéseit és eltökéltségét siker koronázza.
Ez a kártya szimbolizálja a személyiség fegyelmezett, tökélyhez közeli állapotát, és az emberi természet magasabb rendű elveit.

Kapcsolódó fogalmak:

Vita, bosszú, gondok, legyőzött akadályok, utazás, ellentétes hatások, elsietett döntés, az ellenőrzésre való igény, fürdeni a sikerben, a népszerűségben, hódítás, fejvesztettség, az akarat diadala, győzelem, az érzelmek ellenőrzés alatt tartásának szükséglete, növekvő lendület, a részletek iránti nagyobb figyelem igénye, egy terv megvalósításának kezdete. Az uralom akkor érhető el, ha a mentális és a fizikai energiák egyensúlyban vannak. A jó és a rossz természetének megértése. Az élet irányítása.

Ellentétes értelmű jelentése:

Az ellenőrzés hiánya. A helyes meglátások hiánya, amely bizonytalan irányt eredményez. Képtelen szembesülni a valósággal. A vesztes.

Írd le a véleményed

X