Egy szakítás ritkán érezhető valóban véglegesnek, igaz?
Van benned egy furcsa, csendes ellentmondás: az elméd határozottan kijelenti, hogy „Vége. Ez volt a helyes döntés.”
A szíved azonban – mint egy régi ismerős – halkan bekopog, és azt suttogja:
„De biztos? Nem maradt még valami kimondatlan? Nem volt több ebben a történetben?”
Ez az érzés gyengéd, mégis nyugtalanító. Egy hiányérzet, amely akkor is megmarad, amikor az utolsó beszélgetés már rég lezajlott. Mintha egy dal félbeszakadt volna a refrén közepén. Mintha egy könyvet becsuktál volna az utolsó fejezet előtt. Mintha egy fontos beszélgetés éppen akkor szakadt volna meg, amikor a legőszintébb mondat következett volna.
Ez az érzelmi visszhang nem gyengeség, és nem is bizonytalanság.
Sokkal inkább annak a jele, hogy egy kapcsolat története még nem ért teljesen véget.
Itt lép színre az asztrológia csendes bölcsessége.
Megmutatja, miért vannak kapcsolatok, amelyek nem halványulnak el az idővel. Miért élnek tovább bizonyos emberek a szívünkben, mint egy távoli dallam. És miért érződnek egyes szakítások inkább befejezetlen köröknek, mint valódi lezárásoknak.
